Nagyon sokan csak mosolyognak, amikor elmondom, hogy babákat is tanítunk
angolra. Sem a jelentőségét, sem az értelmét nem látják, mivel a gyermek még
magyarul sem beszél.
El kell, hogy mondjam, ez az én kedvenc tanfolyamom. Képzeljünk
el a 6 hónapos és 2 év közötti kisbabákat, akik körben ülnek, és egész órán tátott szájjal figyelnek,
kuncognak, nevetnek, táncolnak, visítoznak örömükben.
A sok - sok dal és mondóka mellett, valódi
kommunikációra is tanítjuk a gyerekeket, "I am thirsty, I am hungry, I
want to drink, eat, stb. Megtanulják a körülöttük levő tárgyak, játékok nevét
angolul. Kérdeznek - válaszolnak már két
éves korukra. Közben tornázunk, masszírozzuk a babákat, már aki hagyja
magát. Minden perc egy élmény, amit együtt töltünk.
Nem várjuk el, hogy
megüljön, hanem szaladgálunk, szétdobáljuk a játékokat, majd összeszedjük őket.
Megtapasztalunk mindent, amit tanítunk, egészséges nasikat rágcsálunk, amely
szintén a tanagyag része. És persze nagyon sokat nevetünk. Ha belegondolunk,
mire is emlékszünk leginkább kisgyermekkorunkból? Arra, ami nagyon rossz volt,
vagy, ami nagyon jó. Mi bízunk benne, hogy a Helen Doron angol az utóbbiba
tartozik.
A program remek kikapcsolódás az otthon levő anyukáknak, babáknak. Ami
nagyon fontos, hogy ez egy közös
program, anyák és babák együtt. Ez alatt a 45 perc alatt mindent együtt
csinál anya és baba, ha a baba nem beszél még, akkor anyának kell angolul
beszélni helyette. Persze nem csak anyukák járnak, hanem apukák is, sőt
nagyszülők is hozzák a gyereket! A lényeg, hogy a tanfolyamhoz adott
tananyaghoz tartozó CD-t naponta hallgassák otthon.
Mi az eredménye? Hároméves korára kisbabánk mondatokban beszél angolul, sőt játszik
angolul és még viccelődni is szoktak velem angolul. Nem csak szóbeli
kifejezőkészségük, hanem fantáziájuk,
logikai készségük, memóriájuk, asszociációs képességeik is kiemelkedőbbek
lesznek kortársaiktól.
Sok - sok megerősítést kaptunk már arról, hogy a baba angol mit jelentett
gyerekeknek. Éld át te is kisbabáddal az
élményt, mely életre szóló tudást, élményt biztosít számotokra!
Szeretettel,
Sőrés Gabriella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése