Mi fontos és mi nem az?

Több mint fél év után jogosan kérhető számon rajtam, a „zöldfülű” Helen Doron tanáron, hogy az itt eltöltött időszakot alaposan értékelve számot adjak a tapasztalataimról.

Mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy a várakozásaim csak nagyon kis részben voltak összhangban a valósággal és ezt nem negatív értelemben írom. Foglalkozzon bármennyit is az ember elméletben a gyerekek angolra való tanításával, úgyis csak a gyakorlat fogja eldönteni mind a tanár, mind pedig a rábízott gyerekek sorsát. 

Tudhatom én például, hogy egy adott helyzetben hogyan „kell” reagálni, de a tapasztalat azt igazolja, hogy minden szituáció egyedi és így az improvizáció rettentően fontos tanítás közben.

Ha pedig ez működik, akkor hangulat is van. Bár igaz, hogy a Helen Doronba tanulni hozzátok a gyerekeket, meggyőződésem, hogy ez sohasem mehet a játék, a szórakozás rovására. Nem csupán az eredményekkel mérhető tudás a fontos (bár az is az), hanem a nyelvhez való jó viszony kialakítása is. 

Ha az óra izgalmas, játékos, vicces, bolondos, akkor magához az angol nyelvhez is felszabadultan fog hozzáállni a kis tanuló és a nagyobb kihívásoknak sem stresszesen fog nekiszaladni a jövőben.

Amit szeretek, azzal sokkal nagyobb erőbedobással tudok foglalkozni úgy, hogy közben fel sem tűnik, milyen rengeteg energia lett belefektetve az adott tevékenységbe.

A nagyszerű eredmények pedig ilyen módon születnek. Remélem, az én tanítványaim nem csupán tudni, de szeretni is fogják a nyelvet. Ha így lesz, megint csak ezt tudom mondani, nem dolgoztam hiába!

Puszi,

          Attila „bácsi”